A világ leghosszabb versciklusa... (500 éven át...)
PIERRE de RONSARD
Szonett, Heléna számára
Ha már öreg lesz Ön s este, gyertyája égvén,
Tűz mellett űl, sodorva meg bontva a fonalt,
Verseim dúdolgatja s mélázón mondja majd:
Ronsard dicsért így egykor, mikor még szép valék én,
S ha hallja ezt cselédje, kit már a munka végén
El-elnyom a buzgóság s főt bóbiskolva hajt,
Nevemre fölneszel s Önre áldást sohajt,
Akinek munkálkodtam örökös dicsőségén.
Én föld alatt leszek már s merő árny, csonttalan,
Mirtuszok árnya közt nyujtózom gondtalan,
Ön meg anyóka lesz, tűzhelynél görnyedő
S majd bánja már szerelmem s lenéző gőgje olvad,
Oh higyjen hát nekem: tán késő lesz már holnap,
Éljen, tépje a rózsát, ma még van rá idő!
Tóth Árpád fordítása
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.