Vers, valóság, világ

Dylan Thomas:

Poem in October

 

 

It was my thirtieth year to heaven

Woke to my hearing from harbour and neighbour wood  

      And the mussel pooled and the heron

                  Priested shore

            The morning beckon

With water praying and call of seagull and rook

And the knock of sailing boats on the net webbed wall  

            Myself to set foot

                  That second

      In the still sleeping town and set forth.

 

      My birthday began with the water-

Birds and the birds of the winged trees flying my name  

      Above the farms and the white horses

                  And I rose  

            In rainy autumn

And walked abroad in a shower of all my days.

High tide and the heron dived when I took the road

            Over the border

                  And the gates

      Of the town closed as the town awoke.

 

      A springful of larks in a rolling

Cloud and the roadside bushes brimming with whistling  

      Blackbirds and the sun of October

                  Summery

            On the hill’s shoulder,

Here were fond climates and sweet singers suddenly  

Come in the morning where I wandered and listened  

            To the rain wringing

                  Wind blow cold

      In the wood faraway under me.

 

      Pale rain over the dwindling harbour

And over the sea wet church the size of a snail  

      With its horns through mist and the castle  

                  Brown as owls

            But all the gardens

Of spring and summer were blooming in the tall tales  

Beyond the border and under the lark full cloud.  

            There could I marvel

                  My birthday

      Away but the weather turned around.

 

      It turned away from the blithe country

And down the other air and the blue altered sky  

      Streamed again a wonder of summer

                  With apples

            Pears and red currants

And I saw in the turning so clearly a child’s

Forgotten mornings when he walked with his mother  

            Through the parables

                  Of sun light

      And the legends of the green chapels

 

      And the twice told fields of infancy

That his tears burned my cheeks and his heart moved in mine.  

      These were the woods the river and sea

                  Where a boy

            In the listening

Summertime of the dead whispered the truth of his joy  

To the trees and the stones and the fish in the tide.

            And the mystery

                  Sang alive

      Still in the water and singingbirds.

 

      And there could I marvel my birthday

Away but the weather turned around. And the true  

      Joy of the long dead child sang burning

                  In the sun.

            It was my thirtieth

Year to heaven stood there then in the summer noon  

Though the town below lay leaved with October blood.  

            O may my heart’s truth

                  Still be sung

      On this high hill in a year’s turning.

 

 

 

OKTÓBERI VERS

 

   Már harminc év emelt az égnek,

Felvert a dokkon s a szomszédos erdőkön át

   S a kagylókelyhes, kócsagpapos

         Partokon

     Miséző hajnal

Vízmormolás, sirálysikoly meg szárcsa-szó

S hálós móló-falakra koccanó hajók zajával,

     Hogy lábraálljak

         Azonnal

    S az alvó városon útra váljak.

 

    Indult a nap: vizimadár-sereg

És szárnyas fák madárhada surrogta nevem

    Tanyák s fehér lovak felett

         S felkeltem

     A lucskos őszben

S baktattam mindennapjaimnak záporán.

De már az ár s a vizimadár letűnt, ahogy kiléptem

      Túl a mezsgyéken

         S kapuin át

A városnak, mely ébredezett éppen.

 

    Pacsirta-zuhatag a hömpölygő

Felhőben és bokrok csordultig füttyögő

    Rigóval és az októberi nap

         Nyári-mód

      A dombok vállán:

Lágy évszak kelt elő édesded dalosokkal

E reggelen, hol bandukoltam és figyeltem

     Záporba pergő

          Szeleket

    Az erdőn messze lent alattam.

 

    Fakó esőbe mosódott a móló

S a tengernyirkos templom, mely csigányi csak

    Ködökbe tolva szarvát és a kastély

         A barna bagoly –

      De minden kerten

Tavasz meg nyár virult mágus meséken át

A mezsgyén túl, pacsirtabujtató felhők alatt.

      Ím, csodálhattam

         Születésnapom,

    Habár ború kerített távolabb.

 

    De elkerült a fénylő táj felől.

És lent az új fuvalom és a kékre vált égbolt

    Ontotta már a nyári csodát,

         Sok almát

      Körtét és ribizkét –

S oly tisztán láttam bennük egy gyerek

Elfeledt reggeleit, midőn anyjával lépkedett

      A napsugár

          Árkádjain

    És zöld kápolnánk legendáiban

 

    A kétszer mondott gyerekkori tájon,

Hogy könnye elöntött s szive megmoccant szívemben:

    Ez a folyó volt, ez a tenger és az erdők,

         Hol a gyermek

      A holtak fülelő

Nyarában fáknak és halaknak és köveknek

Suttogta el boldogsága igazát.

      És a volt-varázs

         Élve zengett

    Az árban és dalos madárban.

 

    Ím, csodálhattam születésnapom,

Habár ború kerített távolabb. S a rég halott

    Gyerek igaz öröme lángolt és dalolt

          A napban.

     Már harmincadik

Évem emelt az égnek, álltam a nyári délben,

Míg a városra lombot szórt az októberi vér.

     Ó, bár szólna itt

          E szív igaza

    E dombtetőn az új évfordulón.

 

Tellér Gyula fordítása