Szemedben kristályszínű tengerek,
szavaid mind igaz-gyöngy hófehére;
álmomban énekelsz. Szeretlek érte.
Hűs ébredés: a függöny megremeg.
Hajnal megint, az ablakhoz megyek:
a házakon még félhomály, az égre
magányt feszít a szél holt szürkesége –
szédült napok; távolban nélküled.
Te most alszol – ajkadon nyugalom,
az álmok serege is már pihen.
Lélegzeted húnyt szemmel hallgatom.
-----------------------------------------------
Nem álmodom mást át a verseken,
csak amit a világból magadon
sűrű mézzé átszűrve adsz nekem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.