Legalább húsz fok hideg van, Szelek és emberek énekelnek, A lombok meghaltak, de született egy ember, Meleg magvető hitünkről Komolyan gondolkodnak a földek, Az uccák biztos szerelemmel Siető szíveket vezetnek, Csak a szomorú szeretet latolgatja, Hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot, Fa nélkül is befűl az emberektől; De hová teszik majd a muskátlikat? Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég S az újszülött rügyező ágakkal Lángot rak a fázó homlokok mögé.
Sometimes, from beyond the skyscrapers, the cry of a tug-boat finds you in your insomnia, and you remember this desert of iron and cement is an island.
– Albert Camus, American Journals,
tr. Hugh Levick
Winter; a short walk from the 10th St. Pier –
and what of the kick-start that should be here?
The fishy ice lies thick on Gansevoort
around the corner, and the snow shines bright
about your country house this morning: short
the time left to find the serenity
which for a lifetime has eluded me...
A rented ‘studio apartment’ in New York
five blocks from the river, time to think and work,
long-suffering friends and visitors, the bars
where Dylan Thomas spent his final hours,
God rest him; but there’s something missing here
in this autistic slammer, some restorative
laid like a magic wand on everything –
on bed, chair, desk and air-conditioner.
Oh, show me how to recover my lost nerve!
The radiators knock, whistle and sing.
I toss and turn and listen, when I wake,
to the first bird and the first garbage truck,
hearing the ‘lordly’ Hudson ‘hardly’ flow
to New York Harbour and the sea below.
The lights go out along the Jersey shore
and, as Manhattan faces east once more,
dawn’s early light on bridge and water-tower,
Respighi’s temperate nightingale on WQXR
pipes up though stronger stations throng the air –
Rád gondolok! ............. (a Portugál szonettek-ből)
Rád gondolok! - Úgy indázlak közül gondolattal, mint vadszőlő a fát: nagy levelek, s a szem semmit se lát a zöldön túl, amely a törzsre ül. De értsd meg, pálmám: vágyam nem hevül gondolatért - a szebb valót magát kívánom: Téged! Jössze-, jössze-hát hozzám, de tüstént?! Mezítelenül álljon derekad, s minden ágadat zúgasd, erős fa, s lombos köteled szaggasd el s dobd a földre, mert e vad örömben: - látlak, hallak s új leget kortyol tüdőm friss árnyékod alatt! - nem gondolok Rád - itt vagyok veled.
Ó pásztorlány Eiffel-torony a hidak nyája béget e hajnalon
Görög és római ókorban éltél s ebből elég ma néked
A gépkocsik is ódonak zörögve futnak itt elébed Csupán a vallás az maradt csak máig új s el nem avúl soha S oly egyszerű akár a repülők terén a gépek csarnoka
Európában csak te nem vagy antik ó kereszténység s hiába A legmodernebb európai te vagy X. Pius pápa S téged akit az ablakok figyelnek visszatart a szégyen hogy bemenj Ma reggel egy templomba csöndesen s ott gyónni térdepelj Katalógust prospektust olvasol s plakátokat mind hangosan dalolnak itt Ímé a költészet ma reggel és prózának vedd az árusok hírlapjait És itt a sok füzet mind bűnügyi kalanddal van teli 25 centime-ért Nagy emberek arcképe bong s ezer cím döngicsél Egy szép utcát láttam ép ma reggel de nevét már elfeledtem én Új volt a fényben fényes és kürtként harsant felém Igazgatók s munkások sora s a sok szép gyors- és gépirólány Hétfő reggeltől szombat estig négyszer is naponta erre járt Háromszor búg fel reggel itt a vad szirénahang Déltájban meg csaholni kezd egy megdühödt harang A sok sok hirdetmény a tarka táblák és egy fontos Vad cégér a falon papagájmódra jajgat és rikoltoz Oly bájos utca ez műhely van benne s gyár is A Rue Aumont-Thiéville és az Avenue des Ternes között ringatja rejti Páris
Imé az ifjú utca és te nem vagy más csak egy fiúcska még Anyád öltöztet és ruhád fehér és égi kék Nagyon jámbor vagy és legrégibb pajtásod René Dalize is már imákat áhít S nem vágytok mást csupán a szentegyház csodáit Kilenc óra a gáz tompítva kéken ég a hálótermen át kisurrantok ti ketten És a kollégium kis templomában térdepeltek hajnalig meredten Míg az imádandó ametiszt mélység forog tündökölve Krisztus dicsfénye az s forog lobogva mindörökre Liliom ő lelkünkben ápolt hófehér És rőthajú fáklya melyet nem fojthat el a szél Ez a fájdalmas szűz hamvaspiros és sápatag fia Ez a csodás imákat bőven termő égi fa Ez az öröklét és a becsület kettős bitója itt Ez a hatágú csillag égi sápadt
Ez az Isten ki meghal pénteken s feltámad majd vasárnap Ez a Krisztus ki égbe száll ahogy a pilóta még soha A világ magassági versenyének ő a bajnoka
Örök pupilla Krisztus A századok húsz pillantása érti őrzi már S madárrá változik e század és akárcsak Jézus égre száll Az ördöghad fejét fölkapva most a bugyrokból utána bámul S azt mondja hogy Simon mágust majmolja Júdeából Ha széllel száll kiáltják szélhámos semmi más s a fényes lebbenő körül tündéri surrogás Thianai Apollonius Ikáros Énok Éliás Lebegnek ott az első gép körül s mind csupa csillogás El-elszakadnak tőle néha hogy szabadon szálljanak kiket röpít az Oltáriszentség A papok akik szállnak már örökké hogy a szent ostyát emeljék A repülőgép végül is anélkül hogy bevonná szárnyait leszáll És akkor megtelik az ég egy fecskeraj jön millió madár Suhogva száll a sok bagoly holló és sólyom s íme ringó Csapat jön Afrikából marabu íbisz és flamingó S a költők és mesélők ünnepelte Roc-madár is erre szárnyal Leszáll karmában Ádám nagy fejével az első koponyával A láthatár szélén sas kiáltozik rí s Amerikából jön a sok kicsiny kolibri...
